Skip to content

Közösséggel a közösségért

Vízió – Imádság – Rengeteg munka

Ezt az intézményt 2003-ban hozta létre a Nagyvárad-Csillagvárosi Református gyülekezet presbitériuma.

Az alapítástól kezdve majdnem 20 év telt el. Lassan 20 évesek vagyunk!

Az volt a célunk, hogy a gyülekezeti munka mellett egy másik ernyőt is biztosítsunk, amely által a közösség javát szolgálhatjuk. Odafigyelhetünk és tehetünk azokért, akik körbevesznek bennünket. Ugyanakkor tudjuk, hogy a társadalom olyan lesz, amilyen az egyes ember. Ezért fontos szempont számunkra az, hogy az emberrel, a gyermekkel, fiatallal és felnőttel is egyformán foglalkozzunk. A valóban fejlett, értékek mentén élő országok egyik fontos gyakorlata az, hogy a legtöbbet az emberekbe, az egyénekbe fektessenek. Ahhoz, hogy eredményt érjünk el, nekünk is ezt kell tennünk, minden eszközzel, a legtöbbet az emberbe fektetni, hogy ne csak informált legyen, hanem az információt legyen képes konvertálni tudássá, majd életbölcsességgé.

Továbbá a gyülekezet lelkészei, presbiterei és tagjai mindig tudatában voltak és vannak azoknak az értékeknek, amelyek mentén az ember társa lehet a másiknak. Ez is vezérelt minket akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk az Alapítványt.

Az Alapítvány neve is üzenetet hordoz.

A nagyváradi vár egyik sarkánál található a közösség, innen a csillag alakú várról kapta a gyülekezet és az Alapítvány is a nevét. A csillag az a szimbólum, amely mindig, minden körülmények között fényt, biztonságot, reménységet ad azoknak, akik felfedezik, meglátják és követik. Ilyen volt egykor, de remélem ilyen üzenethordozó is marad, a nagyváradi vár a jelenkor számára is.

Alapítvány, intézményként arra törekszünk, hogy ott, ahol vagyunk olyan nyomot hagyjunk magunk után, amelybe érdemes lesz a jövő nemzedéknek is belelépni, és azon az úton tovább haladni.

Szeretnénk azokat a keresztény, nemzeti, emberi értékeket tovább vinni és tovább adni, amelyek jövőt teremtenek, biztosítanak és fenntartanak.

Ebben a kontextusban az alapítvány célkitűzései a következők:

– diakóniai, szeretetszolgálati tevékenységek
– keresztény szellemiségben történő gyermek- és ifjúság nevelés
– nemzeti értékek, hagyományok, a kulturális értékek művelése és tovább adása
– lelkigondozás az arra rászorulók számára, életvezetési tanácsadás
– ifjúsági és felnőttképzés

Az Alapítvány elnöke, Vinczéné Pálfi Judit.

Már 30 éve lelkipásztorként szolgálok, ugyanakkor ebből a 30 évből 15 évet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kötelékében töltöttem, mint missziói-diakóniai előadótanácsos.

Vedresábrányhoz kötődöm, itt születtem. A falu református parókiáján, vasárnap délelőtt, az istentisztelet ideje alatt érkeztem ebbe a világba.

Amikor először eljöttem megtekinteni az eladó ingatlant, akkor megdobbant a szívem. Azóta is tudom és hiszem, hogy dolgom van itt.

Jövőkép:

A fókuszban az a közösség van, azok az emberek, akik itt és a környéken laknak, élnek. Továbbá azok is, akik a messzi távolból fognak idejönni, ezt a környéket és ennek értékeit megismerni és magukkal vinni.

Itt fog találkozni az Isteni és az emberi, az egyházi és a világi olyan formában, hogy egyik a másikat el és befogadja, annak érdekében, hogy világunk sokkal jobb és szebb legyen.

Dolgom, küldetésem van itt, a gyermekekkel, a felnőttekkel való foglalkozás területén. Gondolok itt hitépítő és mélyítő alkalmakra, gyermek és ifjúsági bibliahetekre, presbiteri, gyülekezeti, nőszövetségi, lelkészi, illetve munkatársképzésekre, erdei iskolai programokra, népzene és néptánc táborokra, népzene és néptáncképzésekre.

A szakmai életem úgy alakult, hiszem, Isten terve szerint, hogy megbarátkoztam, sőt, megszerettem a kihívásokat, szeretem az új helyzeteket, amelyekben meg kell találni a lényeget.

Egy ilyen lehetőség és hely számomra a Zichy kúria

Nagyvárad nincs messze Érmelléktől, 50 kilométerre van a régió szívétől.

Vedresábrányban eladóvá vált a hajdani Zichy család kúriája, egy vadászház.

A környezet gyönyörű, a légkör nyugalmat, békét sugároz. A kúriával szemben az albisi erdőség terül el. Az ingatlan a természet és Isten tenyerén található.

Elmentünk, többször is, megnéztük és tudjuk, hogy ide életet kell „telepíteni”. Ide azt kell letelepíteni ami a szívverést, a vérkeringést felpezsdíti!

A Találkozások helyszíne kell itt legyen!

Nem akármilyen formában!

Interdiszciplináris, azaz a különböző tudományok között kapcsolatot teremtő, kultúrák közötti, nemzetek közötti és középutat kutató kereső intézmény, itt minden a jó megértés és fejlődés érdekében kell történjék.

Olyan helyszín, ahol az embereken keresztül mindaz, ami a társadalom, a közösségek számára hitbeli, tudományos, kulturális, nemzeti magalapozást és fejlődést hoznak, itt egymással találkoznak, egymás ismerete, tudása és kreativitása által kölcsönösen fejlődnek.

Kis léptékben szeretnénk a Németországban, a második világháborút követően, létrehozott Evangéliumi Akadémiai Központok mintáját követni.

Azok hozzájárultak és hozzájárulnak a mai napig egy olyan laikus mozgalom eszméjének a megvalósításához, amelyben egyház és világ, hit és hivatás, politika és kultúra egy élő nemzeti egyházat, közösséget alkot.

Kijelentem, hogy senki nem kényszerített az adományozásra, az általam a Csillagváros Alapítványnak adományozott összegről önzetlenül lemondok, semmilyen okra hivatkozva nem követelem a visszatérítést.

csillagvaros.erhangja.ro